Adatvédelmi vállalásaink a következők:
A DEPO-sitory Kft. (a jelen dokumentumban a többes szám első személy – a „mi” – rá vonatkozik) elkötelezett az Ön adatainak védelme és magánélethez való jogának tiszteletben tartása mellett.
A jelen Adatvédelmi szabályzat (továbbá a felhasználási feltételeink és a bennük hivatkozott összes dokumentum) képezi az alapját annak, hogyan dolgozzuk fel a weboldalunkon keresztül Öntől begyűjtött vagy Ön által nekünk átadott személyes adatokat. Ez a szabályzat megjelenik a DEPO-sitory Kft. összes weboldalán.
Amennyiben Ön már korábban is ügyfelünk vagy beszállítónk volt, akkor Önről vagy munkatársairól korlátozott mértékben már rendelkezünk információkkal – például kereszt- és családnevek, kapcsolattartási adatok, születésnapok, címek, fizetési adatok stb. Ezen adatok megőrzése és feldolgozása a Vink vállalatcsoport és az Ön közötti folyamatos kereskedelem megvalósításához szükséges.
Azzal, hogy Ön folytatja a kereskedelmet a DEPO-sitory Kft. vállalattal vagy bármilyen személyes adatot ad meg, beleegyezik adatainak ilyen jellegű gyűjtésébe, továbbításába, tárolásába, megőrzésébe és / vagy feldolgozásába, amennyiben ezen adatok szükségesek azon célhoz, melyre begyűjtötték őket. Minden szükséges és észszerű lépést megteszünk annak érdekében, hogy adatait biztonságosan, a GDPR adatvédelmi rendeletben foglaltaknak megfelelően kezeljük.
Ezt az adatvédelmi szabályzatot időről időre módosíthatjuk, ha erre az európai vagy helyi, állami törvények változásai miatt szükség van. Amennyiben ilyen változtatásokra sor kerül, erről értesítjük.
A jelen szabályzatban megadott személyes adatokon felül további személyes adatokat csak akkor gyűjtünk Öntől, ha Ön úgy döntött, hogy ezeket nekünk megadja.
Az Önnek kapcsolatos információkat különféle okokból kifolyólag használhatjuk, például:
Amennyiben Ön már korábban is az ügyfelünk volt, e-mail, telefon vagy nyomtatott termékek útján, vagy más módon kapcsolatba léphetünk Önnel olyan áruk és szolgáltatások kapcsán, melyek egy korábbi, Ön felé történő eladás tárgyához hasonlatosak.
A DEPO-sitory Kft. ügyfeleinek, beszállítóinak és/vagy ezek alkalmazottainak személyes információit semmilyen harmadik féllel nem osztja meg azzal a céllal, hogy harmadik felek ezen személyes információkat további marketingcéllal használják.
Az Öntől általunk gyűjtött információ attól függ, hogy oldalainkon milyen tevékenységeket végez, be van-e jelentkezve vagy sem, és lead-e megrendelést. Például Önről a következő, azonosításra alkalmas személyes adatokat gyűjthetjük, dolgozhatjuk fel, őrizhetjük meg vagy tárolhatjuk:
Az alábbiakban felsoroljuk, mikor gyűjthetünk, dolgozhatunk fel, őrizhetünk meg vagy tárolhatunk ilyen információkat:
A DEPO-sitory Kft. jogos érdekeinek előrevitele céljából is gyűjt adatokat, mely jogos érdekek a feldolgozás jogalapját képezik.
A DEPO-sitory Kft szempontjából jogos érdeknek számít, ha az információ használatára üzleti vagy kereskedelmi okunk van. Ezen körülmények teljesülésén felül a jogos érdek nem állhat méltánytalan módon szemben az Ön GDPR szerinti jogaival. Általánosságban véve a Vink Plast Kft jogos üzleti érdekét érvényesíti, amikor a következő személyes adatokat, vagy a következő személyes adatok kategóriáinak bármely kombinációját gyűjti:
Személyes adatok kategóriája |
Leírás (Példák) |
A feldolgozás célja |
Azonosítás |
Név/Nevek Vezetéknevek Kapcsolattartó személy(ek)/képviselő(k) neve(i) |
|
Pénzügy |
Hitelkorlátok Fizetési előtörténet Banki adatok |
|
Kapcsolattartás |
Fizikai cím, kiszállítási céllal Telefonszámok és/vagy e-mail-címek, kapcsolattartás céljával |
|
Tranzakció |
Értékesítési megrendelések (ügyfelek) Beszerzési megrendelések (beszállítók) A fentiekhez kapcsolódó kifizetések |
|
Szerződéses |
Az Önnel fennálló kereskedelmi kapcsolatunk részletei |
|
Helyi |
Adatok, amelyek az Ön tartózkodási helyével kapcsolatosak, a cím, ahonnan számítógépével az internetre csatlakozik |
|
Viselkedés |
Információk arról, hogyan használja termékeinket és szolgáltatásainkat |
|
Nyitott adatok és szabadon hozzáférhető nyilvántartások |
Az Önről nyilvánosan elérhető nyilvántartásokban megjelenő adatok és olyan Önnel kapcsolatos információk, amelyek az interneten nyilvánosan elérhetők, vagy amelyeket Ön a közösségi médián magáról megosztott |
|
Felhasználási adatok |
Általános adatok arról, hogyan használja termékeinket és szolgáltatásinkat |
|
Dokumentációs adatok |
Olyan Önnel kapcsolatos adatok, amelyek különféle formátumban lévő dokumentumokban, vagy ezekről készített másolatokban vannak eltárolva. Ez magában foglalhat olyan tételeket, mint például hitelreferenciák, általános levelezések stb. |
|
Beleegyezések |
Minden engedély, beleegyezés vagy preferencia, amelyet Ön megad nekünk. Ide tartozhatnak olyan tételek is, mint például milyen módon tartsuk Önnel a kapcsolatot, vagy hogy papíralapú vagy e-mailes számlákat és kimutatásokat szeretne-e kapni tőlünk. |
|
Az alábbi táblázatban felsoroljuk, hogy a DEPO-sitory Kft milyen módokon használhatja az Ön személyes adatait, és hogy ezt a DEPO-sitory Kft milyen jogalappal teszi.
Az adatfeldolgozás célja
|
Hogyan dolgozzuk fel az adatokat |
A feldolgozás jogalapja |
A feldolgozás időtartama |
Kik kapják meg a személyes adatokat |
Továbbítás olyan országokba, amelyek nem rendelkeznek megfelelő adatvédelemmel |
|
|
|
|
|
|
Nincs |
|
|
|
|
|
|
Nincs |
|
|
|
|
|
|
Nincs |
|
|
|
|
|
|
Nincs |
|
|
|
|
|
|
Nincs |
Ha Ön valamelyik weboldalunkon személyes információt ad meg, akkor:
Weboldalainkat és appjainkat nem 16 éves kor alatti gyermekeknek szánjuk. Szándékosan nem fogunk 16 éves kor alatti gyermekektől online adatokat gyűjteni, vagy számukra online értékesíteni.
A GDPR szerint Önnek joga van az adatok különleges kategóriái alapján történő automatizált döntéshozatal és profilalkotás ellen tiltakozni.
Az adatok különleges kategóriáiba tartoznak a faji vagy etnikai származásra, szakszervezeti tagságra, bűnügyi nyilvántartásokra stb. vonatkozó személyes adatok. A DEPO-sitory Kft nem gyűjt, tárol, őriz meg vagy dolgoz fel semmilyen, az adatok különleges kategóriáiba tartozó adatot. Amennyiben ez a tényállás a jövőben bármikor megváltozik, akkor a DEPO-sitory Kft ennek megfelelően frissíteni fogja ezt az online adatvédelmi nyilatkozatot.
Az automatizált döntéshozatal és profilalkotás során számítógépes rendszerek olyan eredményeket generálnak, amelyek joghatással járnak. Általánosságban véve a DEPO-sitory Kft kereskedelmi partnereivel kapcsolatban nem használ automatizált döntéshozatalt és profilalkotást. Amennyiben ez a tényállás a jövőben bármikor megváltozik, akkor a DEPO-sitory Kft ennek megfelelően frissíteni fogja ezt az online adatvédelmi nyilatkozatot, és erről értesíteni fogja Önt.
A sütik olyan szöveges fájlok, melyeket az Ön számítógépének böngészője használ, és melyek látogatói adatokat tárolnak. A sütiket gyakran használják az interneten, és nem tesznek kárt az Ön rendszerében.
Jelenleg általános kezelési adatok összegyűjtésére használunk sütiket, amelyekkel szolgáltatásainkat kívánjuk javítani.
A következő sütiket használjuk, amelyek az alább jelzett időtartam elteltével járnak le:
FIGYELEM – a fent megnevezett sütik a központilag kezelt DEPO-sitory Kft weboldalain és webáruházaiban használt sütik.
Ha nem szeretné elfogadni a sütiket, akkor esetlegesen be tudja állítani a böngészőjét úgy, hogy ne fogadja el azokat. További információért kérjük, tekintse meg böngészője súgómenüjét. Bizonyos európai országok egyedi törvényeinek megfelelően a weboldalakon sütikre figyelmeztető értesítőszalagon keresztül kérhetjük, hogy járuljon hozzá a sütik használatához. Azonban kérjük, vegye figyelembe, hogy ez befolyásolhatja azt, képesek vagyunk-e megfelelően feldolgozni a jóváhagyni kívánt tranzakcióit. A sütiket a böngészője beállításainak módosításával engedélyezheti vagy blokkolhatja. Ehhez útmutatást, illetve a sütikről további információt a következő címen találhat: https://www.aboutcookies.org/ (Kérjük, vegye figyelembe, hogy a weboldalt nem a DEPO-sitory Kft üzemelteti, és tartalmáért nem a DEPO-sitory Kft felelős. Csak tájékoztató jelleggel adtuk meg. A legfrissebb böngészővel kapcsolatos információkért kérjük, vegye fel a kapcsolatot a böngészője gyártójával.)
Általában minden adatot, amelyet nekünk megad, egy európai uniós (EU-s) országban tárolunk, dolgozunk fel és őrzünk meg. Noha a DEPO-sitory Kft általában nem így jár el, az adatokat esetlegesen EU-n kívüli helyre is továbbíthatjuk, illetve EU-n kívüli helyen is tárolhatjuk. Ilyen esetekben a DEPO-sitory Kft biztosítja, hogy csak az uniós szabályozásoknak megfelelő országokat és/vagy harmadik fél adatfeldolgozókat használunk, az EU–GDPR által előírt eszközök használatával.
Hasonlóképpen az adatokat esetlegesen az EU-n kívül dolgozó munkatársaink dolgozhatják fel, akiket mi, vagy társult szolgáltatóink alkalmaznak. Ezek a munkatársak többek között az Ön rendelésének teljesítésében, fizetési adatainak feldolgozásában és támogatási szolgáltatások nyújtásában is részt vehetnek.
Ahol megadtunk Önnek (vagy ahol Ön választott) egy jelszót, amely lehetővé teszi Önnek az eljutást a weboldalunk bizonyos részeire, az Ön felelőssége, hogy a jelszó biztonságban maradjon. Azt kérjük Öntől, hogy ne ossza meg a jelszót senkivel.
Sajnos az interneten továbbított adatok nem teljesen biztonságosak. Habár mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megvédjük az Ön által nekünk átadott személyes adatait, nem garantálhatjuk az Ön termináljáról oldalunk felé továbbított adatok biztonságát.
Amikor megkaptuk Öntől az információkat, szigorú eljárásokat és intézkedéseket foganatosítunk az illetéktelen hozzáférés megakadályozása érdekében. Ideértendők a következők:
Megteszünk továbbá minden megfelelő lépést (mint például titkosított jelszavak és a jelszavak e-mailes helyreállítása közvetlen jelszóadatok használata nélkül) annak érdekében, hogy a személyes profiljához való hozzáférés biztosítása előtt ellenőrizzük az Ön személyazonosságát.
Jogos érdekeink előrevitele érdekében személyes adatait továbbadhatjuk harmadik feleknek az alábbi esetekben:
Az összes fent említett esetben tájékoztatjuk róla, hogy személyes adatait harmadik féllel osztottuk meg.
Az EU–GDPR értelmében Ön a következő jogokkal rendelkezik:
Úgy gyakorolhatja a feldolgozás megakadályozására való jogát, hogy az Ön személyes adatainak gyűjtésére használt online űrlapok megfelelő jelölőnégyzeteit bejelöli. Ezen jogát továbbá bármikor úgy is gyakorolhatja, hogy ír nekünk az info@depository.hu címre.
Ha az Ön személyes adatait a jelen adatvédelmi szabályzat rendelkezéseinek megfelelően megosztottuk, minden észszerű lépést megteszünk annak érdekében, hogy minden felet, akikkel megosztottuk az adatokat, tájékoztassunk arról, ha ezen személyes adatok törlését kérték.
Bármely honlapunk időről időre tartalmazhat partnerhálózatunk, hirdetőink és velük kapcsolatban álló felek oldalaira vagy ezek oldalairól induló hivatkozásokat. Amennyiben követi ezeket a hivatkozásokat, ne feledje, hogy ezek a weboldalak saját adatkezelési szabályzatokkal rendelkeznek, és mi nem vállalunk felelősséget vagy kötelezettséget ezekért a szabályzatokért. Kérjük, ellenőrizze az adott adatkezelési szabályzatot, mielőtt ezeken az oldalakon személyes adatot adna meg.
A GDPR szerint Önnek joga van hozzá, hogy az Önről tárolt adatokhoz hozzáférjen. A hozzáféréshez való jogát a GDPR-nek megfelelően gyakorolhatja. Minden, hozzáférésre benyújtott kérelemmel ingyenesen foglalkozunk.
Minden, az adatkezelési szabályzatunkban eszközölt változtatásról értesíteni fogjuk Önt.
Ha személyes adataival kapcsolatban bármilyen kérése van, kérjük vegye fel a kapcsolatot műveleti csoportunkkal a info@depository.hu címen.